Én ...az ország "leggazdagabb" csórója... :-)

Én ...az ország "leggazdagabb" csórója... :-)

2009. december 26., szombat

PERÚJRAFELVÉTEL - Táncos ügy 3.rész


Mivel másik blogomban (http://szebenyiistvan.blog.hu/)az előző bejegyzésem meglehetősen nagy indulatokat kavart, érdemesnek tartom a témát egy teljesen új megközelítésben megvizsgálni.



Korábban az a vád ért – főként azok részéről, akik jól tájékozottnak tartják magukat az ügyben – hogy felületes információk alapján alkottam véleményt, és hangulatot keltettem.

Ennek látszatát is el szeretném kerülni, ezért egy játékra invitálok most mindenkit!



A játék lényege: az ügyet „újratárgyaljuk” itt közösen a Tisztelt látogatóimmal.



Most mindenki elmondhatja az érveit, ellenérveit, véleményét.

Pusztán azt kérem, ez ne merüljön ki egymás sértegetésében! Tartsuk tiszteletben egymás véleményét, hiszen mindenki másképp láthatja az ügyet.



Ez egy érdekes dolog lehet, amelynek nincsenek, és nem is lehetnek következményei.



A szabályok igen egyszerűek: mivel vannak, akik meg vannak győződve Táncos bűnösségéről, ők lehetnek az ügyészek. Itt elsősorban a fent már említett „jól tájékozott” hozzászólókra gondolok.



Akik pedig ártatlannak gondolják, ők lehetnének a védők.



Akkor itt most elsősorban a tényekre kellene hagyatkoznunk, és nem feltételezésekre, érzésekre, indulatokra.



Nyilván van egy kiinduló pont, maga a gyilkosság. Ennek körülményei, a hátrahagyott nyomok, tanúvallomások, stb. Innen indulhat a játék, amelynek során végigvesszük az eseményeket, a bizonyítékokat, a VÁD, és a VÉDELEM egyaránt kifejtheti álláspontját. Érveket, ellenérveket ütköztetünk, majd a végén, mint afféle „bíróság” meghozzuk az ítéletet. Ha hozunk egyáltalán…



Őrültség? Lehet, hogy az.



Mégis kíváncsian várom a felvetéseket, ötleteket, esetleges kiegészítő javaslatokat.

Illetve roppant kíváncsi volnék, vajon hogyan zárulna itt az ügy?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése