Fortuna velem van?

Sokan megkérdezik tőlem, hogyan találhattam rá ott a senki földjén az elásott bizonyítékokra?
Mekkora lehetett az esélye? 1:1 000, vagy talán 1:1 000 000? Talán még ennél is nagyobb?
Hát igen. Ha okkal és céllal kerestük volna a rejtekhelyet, szinte esélytelen lett volna a megtalálása.
A véletlenek azonban szinte minden pillanatban jelen vannak az életemben.
Pont ott voltunk az első alkalommal a barátaimmal. Fatális véletlen!
Pont ott sétáltunk le az erdőn keresztül a műút irányába, hogy azután egy hátizsákon, egy teljes öltözet ruhán, egy válltámaszon kívül számunkra semmi más "értékes" dolgot ne találjunk.
Hiszen azok a megtalált holmik számunkra teljesen érdektelen, és értéktelen vacakok voltak.
Majd egy hét eltelte után visszamentem a helyre. Miért?
Mert kíváncsi voltam.
És akkor megint a véletlen... Azt a helyet egy héttel korábban már átvizsgálták a katonai tűzszerészek. Nem találtak semmi érdekeset.
Én pedig ismét találtam, ráadásul meglehetősen fontos bizonyítékokat egy bűnügyben!
A véletlen folyamatosan kísértett, és kísért azóta is.
Így utólag visszagondolva az eseményekre az is egy sajnálatos véletlen, hogy az egyik elkövető W.Róbert feleségét nagyjából gyerekkorunk óta ismertem. Abban a faluban nőttem fel, ahol a nagyszülei éltek. Megtalálom a bizonyítékokat, és rács mögé kerül a férje. Mi ez, ha nem a sors furcsa játéka?
Vagy nemrégiben egy álláspályázatomra behívtak éppen a Magyar Posta Biztosítóhoz.
Nagyjából az interjú kilencedik percében tisztában voltam azzal, hogy nem fognak ide felvenni, mivel a sajtóban már többször kijelentettem hogy perelni vagyok kénytelen az anyacéget.
Természetesen nem vettek fel... :-)
És még számos véletlen van-volt-lesz jelen azt hiszem.
Fortuna velem van?
Erre a kérdésre rendszeresen keresem a választ.