Én ...az ország "leggazdagabb" csórója... :-)

Én ...az ország "leggazdagabb" csórója... :-)

2009. december 20., vasárnap

Kende Péter: A pokolba kívánt móri világszégyen

2009. november 6-án Szebeni László, a Fővárosi Bíróság bírója ítéletet hirdetett Kaiser Ede perújítási tárgyalásán. Elengedhetetlennek tartotta visszatérni Dezső Antalnak, Kaiser védőügyvédjének egy hónappal korábban elhangzott szavaira:

Nincsenek illúzióim. Hajdú László ítéletét (lásd később - K. P.) alapul véve súlyos büntetésre számítok Kaiser Ede esetében is. Így érhető el, hogy a móri ügyben hozott téves ítélet és a mostani, Mór nélküli ügyekben születendő büntetés között ne legyen nagy különbség. Ne legyen azért, hogy ne legyenek feltárva a téves ítélethez vezető hibák, ne kelljen megnevezni a felelősöket, és az egész justizmord balladai homályban maradjon. Lehet, egy súlyos büntetés kiszabásával elfedhető a tévedés - azonban ennél sokkal súlyosabb kérdés az: az ügyben elkövetett hibák szakmai felelősei hogyan tudnak szembenézni Nagy László későbbi áldozatainak emlékével?

Nos, Szebeni bíró úr így replikázott ítéletének szóbeli indokolásában:

- A védőügyvédet védi az alkotmány, bármit mondhat, még olyat is, ami pedig egyébként jogi eljárás alapjává válhatna.

Valamint ítélete indokolásában azt is hangsúlyozta:


- A bíróság mélyen nem ért egyet azzal a védői felvetéssel, miszerint enyhítő körülményként kéne értékelni, hogy Kaiser Edét ártatlanul ítélték el Mór dolgában.

Elhangzott pedig mindez vitán felül az évszázad bűnügyében, a 2002. május 9-én, Móron, nyolc ártatlan ember halálát követelő bankrablás dolgában.

Elhangzott pedig mindez arról az eljárásról, amely a magyar jogszolgáltatás (hiszen az "igazságszolgáltatás" szót használni erre mégiscsak visszatetsző volna) legnagyobb fiaskója. Égbekiáltó hibák, szörnyű tévedések, rettenetes melléfogások, bűnös hanyagságok azon sorozatáról, amely együtt vált azzá, ami: állatorvosi lóvá, a rendőrség-ügyészség-bíróság "szentháromság" mai állapotának hű jellemzőjévé.

Kevéssé ismert, hogy a valódi móri elkövetők soha nem buktak volna le, ha a vak véletlen nem hozza így: ha Szebenyi István "roncskutató" (aki a tarjáni erdőben detektorával megtalálta a fegyvereket, lőszereket és ruhákat) nem viselkedett volna oly erőszakosan. Amikor ugyanis a rendőrségre telefonált, hogy miket lelt - tisztesség ne essék szólván -, úgy elküldték a francba, ahogy szokás. Mivel fél hatra járt, a kapitányságon lévőknek pedig hatkor lejárt volna a szolgálatuk. Majd amikor mégis kegyeskedtek kifáradni a helyszínre - ugyan keresőműszerek, mi több, ásó nélkül -, a Skorpió géppisztoly válltámaszát ruhaakasztónak nézték, a ruhákat pedig nem akarták bevinni magukkal, mondván, félig már úgyis szétrohadtak. Amikor pedig ismét kimentek, tűzszerészekkel együtt, az erdőbe - ott oly alapos munkát végeztek, hogy Szebenyi az általuk már végigkutatott terepen később talált még egy szétszerelt AK géppisztolyt, több ezer lőszert, meg páncéltörőt, nyomjelzőt, miegymást. Például tucatnyi postára adott és ki nem kézbesített levelet, ami tüstént nyomra vezethetett volna a postásgyilkosság dolgában. S akik aznap Szebenyit bosszúból - hogy munkát okozott nekik - éjfélkor vitték be tanúkihallgatásra, aztán nyilvánvalóan értelmetlen okból büntetőeljárást indítottak ellene. Miközben a talált fegyvereket, lőszereket bevágták a bűnjelraktárba, se azonosításra, se semmilyen vizsgálatra nem küldték el. És akik nem voltak hajlandók foglalkozni azzal a Szebenyivel, aki - helyettük, önmaga, pusztán az interneten keresgélve összefüggéseket - rájött, hogy ezek a fegyverek lehetnek a postásgyilkosság, sőt esetleg a móri mészárlás elkövetési eszközei. S akik végül megtagadták Szebenyitől a veszprémi postásgyilkosság 10 milliós, valamint a móri bankrablás 25 milliós nyomravezetői díjának kifizetését - ehelyett egy üveg borral mondtak neki köszönetet segítségéért, vagyis azért, hogy elvezette őket a tényleges elkövetőkhöz. Utóbbi tettüknek legalább annyi "magyarázata" lehet, hogy ezt a 25 milliót már egyszer kifizették - annak a Kiglics Attilának, aki végighazudta az egész móri eljárást, s akitől nemcsak ezt a pénzt nem vették vissza (elvégre nem az ő pénzük, csak az adófizetőké), de eljárást se indítottak ellene se hamis vádért, se hamis tanúzásért.

Noha mindmáig nem voltak hajlandók megszüntetni az eljárást a Gyuris család és Weiner Szeréna ellen, akiket azzal a koholt váddal cibáltak bíróság elé, hogy Kaiser Ede védelmében hamisan tanúskodtak. Bebizonyosodott ugyan azóta, hogy igazat mondtak, de az ügyészségnek nem volt gerince ejteni e vádat.

Hát így folyt ez az egész eljárás, töviről hegyire. Elevenítsük föl legjellemzőbb epizódjait, mielőtt mindenki elfeledkezik azokról - hiszen roppant nagy az igyekezet ez irányba!

A móri bankfiókban nyolc embert megöltek. A rendőrség két órával később bejelentette: már tudja is, kik az elkövetők, és kiadta a körözést Horváth Szilárd és Farkas Róbert ellen. Farkas soha nem került elő, Horváth Szilárd viszont pár nap múlva föladta magát, és bebizonyította, hogy rabolni ugyan szokott, Mórhoz viszont az égadta világon semmi köze.

Tízmillió, majd huszonötmillió nyomravezetői díjat tűztek ki - és némi kerülővel jelentkezett is Kiglics Attila: bevádolta Kaisert és Hajdút. Vele a szabálytalan - vagyis törvénytelen! - vádalku lebonyolításába (mindmáig magyarázat nélkül maradt módon) bevonták a köztársasági elnököt is, hivatásától eltérő célra használva az elnöki kegyelem intézményét (Kiglics korábbi büntetését ugyanis elnöki kegyelemmel engedték el).

A hamis vádon felbuzdulva nekiestek Kaisernek és Hajdúnak. Hamar bebizonyosodott: ez nem vezet sehová. A két gyanúsított több más bűncselekményt beismert, de Mórra nézve konzekvensen tagadtak, méghozzá örökké ugyanazt állítva. Bizonyíték viszont - Kiglics hazudozásain kívül - semmi nem volt ellenük. Sem a helyszínen talált ujj-, tenyér- és lábnyomok, sem a DNS-minták nem egyeztek; a felismerő tanúk összevissza beszéltek; a fegyverek, lőszerek akkor még nem kerültek elő. Viszont mindkettőjüknek biztos alibije volt, telefonos híváslistákkal, cellainformációkkal és főként tanúkkal igazoltan. Több nagy tekintélyű, régi zsaru szólt is az illetékes főnököknek, Bolcsik Zoltánnak, a Nemzeti Nyomozó Iroda főigazgatójának és Zsombok Györgynek, a nyomozó csoport vezetőjének:

- Le kéne állni erről a vonalról, ez nem vezet sehová! Biztos, hogy nem ők voltak. Inkább tovább kéne nyomozni!

De a rendőrfőnökök és az őket irányító ügyészek - a nyomozás urai, akiknek mindvégig fokozott felügyelete és irányítása alatt zajlott a nyomozás - nem voltak képesek és hajlandók beismerni, hogy megint melléfogtak, ehelyett egyik blődlit a másik után rántották elő, például hogy Kaiser és Hajdú előre kreált magának alibit, hogy a felismerő tanúk voltaképpen felismerték Kaisert - noha ez mind színtiszta hazugság volt.

2004 februárjában lezárták a nyomozást, és büszkén jelentették be: "sikeresen, szakszerűen és eredményesen dolgoztak, minden kétséget kizáróan bebizonyították", hogy a móri mészárlást senki más nem követhette el, csakis e két gengszter, Kaiser és Hajdú.

Az ügyészek - bármennyire őszinte hívei voltak is ennek a megoldásnak - menet közben kissé megriadtak. Hajdú alibije olyannyira támadhatatlan volt, hogy végül ellene nem mertek vádat emelni a nyolcszoros gyilkosság ügyében. "Csak" azt rótták a terhére, hogy ő adta Kaisernek a gyilkos fegyvereket - lett is ebből elég bajuk. A vádiratot csapongó képzeletű, a rögtönzést kedvelő regényíróhoz méltóan fogalmazták meg. Tele volt olyan elemekkel, amelyekről mindmáig még csak sejteni sem lehet, honnan vették, hacsak nem saját fantáziájukból, esetleg ilyen-olyan ponyvákból, krimikből, Derrick vagy Columbo felügyelő történeteiből. Mindenesetre teleírták olyan tényállításokkal, amelyeknek az égadta világon semmilyen tényalapja nem volt, nemhogy bizonyítéka. Említsünk csupán egyetlen példát: "Kaiser Ede és ismeretlen társa - a későbbi felismerés és lelepleződés elkerülése érdekében - úgy döntöttek, hogy nem hagynak élő szemtanút a bankfiókban" - máig nem derült ki, honnan szedték ezt az őrültséget, egy biztos: ilyen adatuk nem volt.

És az ilyen fabulákat, kitalációkat Varga Zoltán, a Fővárosi Bíróság bírója elfogadta, s a bizonyítékok teljes hiánya ellenére tényként mondta ki verdiktjében. Nem kérdezett vissza, nem követelte meg a tisztességes bizonyítási eljárást, minden kritika nélkül jóváhagyta az ügyészek álláspontját. "A bíróság szerint is ebben az esetben számos olyan körülmény nem nyert tisztázást, amely adott esetben a bűncselekmény elkövetésének rekonstruálása szempontjából lényeges lehetett volna, de minden olyan tényt és körülményt a nyomozati szak, illetve a bírósági eljárás tisztázott, amely a büntetőjogi felelősségre vonáshoz alapszinten szükséges" - írta indoklásában, magyarázat nélkül hagyva azt a kérdést: mi az, hogy alapszinten? "Alapszinten" ugyanis belefért, hogy a védelem megjelölte bizonyítékok nagy részét a büntetőbíró nem vonta mérlegelési körébe, nem vizsgálta meg, hogy az egyes bizonyítékok hogyan függenek öszsze, s indokolási, illetve cáfolati kötelezettségét is elmulasztotta. "Alapszinten" lehetséges volt, hogy több szakértői véleményből nem csupán számos olyan következtetést vont le, amely teljes lehetetlenség volt, de az is, hogy szakértőknek olyan tényállításokat is tulajdonított, amelyeknek a szakértő valójában éppen az ellenkezőjét állította. "Alapszinten" szabad volt jószerével egyedüli bizonyítékként hivatkozni arra a hét felismerő tanúra, akik közül egy sem volt - egyetlenegy sem! -, aki százszázalékos biztonsággal állította volna, hogy Kaisert és Hajdút látta a móri bankban. Viszont szabad volt minden ok és alap nélkül gyengén látónak, de inkább szinte vaknak nevezni közülük azt, aki a leghatározottabban cáfolta, hogy Kaiser lett volna az a férfi, akit látott a bank ajtajában (s aki a bal szemére +1,5-ös, a jobbra +2,0 dioptriás szemüveget használ). "Alapszinten" az a dilemma, hogy egyik tanú szerint volt sapka az elkövetőn, másik szerint nem, harmadik szerint hosszú haja volt, negyedik szerint rövid - megoldható volt az ítéletben így: "Kaiser Ede a későbbi felismerések megelőzése érdekében hol a fejére tette, hol levette az álcázás végett magukkal vitt baseballsapkát, illetve parókát". És még hosszan sorolhatnánk a felfoghatatlan hibákat, önellentmondásokat, alapvető bírói műhibákat. (Elorzott igazság című könyvemben az ítélet további két tucat hibáját elemeztem - K. P.)

És mindezeket másodfokon jóváhagyta Tóth Éva tanácsa, Gyürkés Tamás előadó bíróval és Kiss Sándor bíróval. Kénytelenek voltak persze csak a Hajdú Lászlóra vonatkozó ítéletet hatályon kívül helyezni és új eljárást elrendelni, mivel őt Varga Zoltán a verdiktjében se föl nem mentette, se el nem ítélte - de egyébként leszögezték: "a Fővárosi Bíróság alapos, körültekintő, lelkiismeretes és szakszerű, részletes bizonyítási eljárást folytatott le". Majd szintén kiterjedt "szépírói munkásságot" folytattak, számos új tényállási elemet találtak ki, például hogy Kaiserék alibiteremtés céljából más bűncselekményeik elkövetésekor is Csepelen hagyták a telefonjukat, vagy hogy "a rendelkezésre álló adatok szerint a bankban lévő nyomokat az elkövetők igyekeztek teljes egészében eltüntetni" - amivel mindössze az a baj, hogy ezekre sem utalt egyetlen adat sem. Valamint vadonatúj tudományos eredményeket értek el, mint azon felfedezésükkel, hogy "az ujjnyom azonosításra alkalmassága a segédtudomány álláspontja szerint bőrfüggő, így például a száraz bőr nem is hagy nyomot". Utóbbi állítás értékéből legfeljebb az von le valamicskét, hogy nem igaz: nyomot éppenséggel a száraz bőr is hagy. Amiképpen Weiszdorn Róberté hagyott is.

Úgyhogy - az azóta a Legfelsőbb Bíróságra kinevezett - Varga Zoltán aztán ezt írta a Kisbíró című belső lapban: "Biztos vagyok benne, kollégáim számára nem hangzik meglepően, hogy ha ma vagy holnap kellene ítéletet hozni az ügyben, a lényegét tekintve ugyanez az ítélet születne".

Kaiser védői 2006 márciusában adtak be perújítási kérelmet, hosszan sorolva, miféle tényeket nem bírált el sem az első-, sem a másodfokú bíróság - ezt a bírók ripsz-ropsz elutasították.

Csakhogy 2007 februárjában a rendőrség vezetői - éppen harmadszor - bejelentették: most már tényleg tudják, kik gyilkoltak Móron. Őrizetbe vették a veszprémi postásgyilkosság elkövetőjét, Nagy Lászlót, majd az ő vallomása alapján Weiszdorn Róbertet is, és pillanatok alatt meggyanúsították őket a móri mészárlás elkövetésével. Ám most végre valós bizonyítékok alapján.

Dezső Antal a 2007. februári rendőrségi bejelentés másnapján beadta az újabb perújítási indítványt. A Legfőbb Ügyészség - voltaképpen beismerve, hogy a pesti ügyészektől a tárgyilagosságnak még az "írmagja sem várható" - nem a fővárosi, hanem a Győri Fellebbviteli Főügyészséget jelölte ki a perújítási indítvány elbírálására. A mundért ők sem tagadták meg: Mészáros Tamás ügyész "a perújítási indítvány elutasítását indítványozta".

Három hónap kellett ahhoz, hogy végre mégis elrendeljék a perújítást. Az első ilyen indítvány elutasításához ötvenöt napra volt szüksége a Fővárosi Ítélőtáblának. A második - immár a valódi elkövetők meglétére alapozott - perújítási indítványt a közismerten kevésbé leterhelt Győri Ítélőtábla kereken kilencven nap alatt bírálta el - igaz, azt már nem tehette meg, hogy ezt is elutasítja, s elrendelte a perújítási nyomozást. Amelynek végrehajtásával a Győri Fellebbviteli Főügyészséget bízták meg, az azonban nem átallotta - a törvény kifejezett tiltása ellenére - a nyomozást ugyanarra a Nemzeti Nyomozó Irodára bízni, amely az alapnyomozást is végezte.

Közben Szebeni László bíró úr ítéletet hirdetett a Hajdú László elleni megismételt eljárásban. A Varga Zoltán által kiszabott - Hajdút valójában Mórért is felelőssé tevő - 15 évvel szemben 17 évi fegyházbüntetésre ítélte, s e felfoghatatlan súlyosbítást teljes egészében magyarázat nélkül hagyta. Többet szabott ki úgy, hogy már kénytelen volt kimondani: Hajdúnak Mórhoz semmi köze. Ennek más motívuma nem lehetett, mint Varga Zoltán korábbi hibás ítéletének védelme.

Most pedig ugyanez a Szebeni László Kaiser Edét ítélte 18 évre, ugyancsak Mór nélkül, hiszen nem volt más választása, mint megállapítani: a mind ez idáig tényleges életfogytiglant töltő (!) Kaisernek ugyanúgy nincs köze a móri mészárláshoz. Három évvel azután, hogy meglettek a valódi elkövetők, hét évvel azután, hogy a móri borzalmak történtek - még csupán első fokon.

Az égbekiáltó fiaskóért felelős mindhárom szerv - a rendőrség, az ügyészség és a bíróság - illetékes vezetői annak idején hivatalosan bejelentették: vizsgálatot tartanak, miképpen fordulhatott elő ez a rémség. Ismereteink szerint egyikük sem tartotta be a szavát. Most már nyilván nem is fogja. Minek?


A szerző újságíró

1 megjegyzés:

  1. Péter cikkéhez nekem is van néhány megjegyzésem. Ha visszaemlékszem azokra a napokra, visszaidézve az akkor elhangzott bejelentést, majd az azt követő további nyilatkozatokat, tisztán az jött le, hogy megpróbáltak előnyt kovácsolni a baklövésből. Tulajdonképpen ekkor bizonyosodott be, hogy a nyomozó hatóságok "árnyékra vetődtek" de ezt sikersztoriként próbálták előadni. Érthető a hozzá állásuk, de tudomásul kellene venni, hogy ez a bukfenc az adófizetőknek 2,5 milliárd forintjukba került. Nem is beszélve arról, hogy az igazságszolgáltatás presztízsét a béka feneke alá sikerült ezzel lenyomniuk!
    Ez azóta sem változott jelentősen, elmaradtak a hangzatos ígéretek, miszerint úgymond önkritikát gyakorolnak majd, és megteszik azokat a szükséges lépéseket amelyek biztosíthatják, hogy a jövőben hasonló esetek nem fordulhatnak elő. Ez valójában egyáltalán nem történt meg, és számos dologban azóta is megy a köntörfalazás.

    VálaszTörlés