Én ...az ország "leggazdagabb" csórója... :-)

Én ...az ország "leggazdagabb" csórója... :-)

2010. május 18., kedd

Egy nap margójára

Ma hivatalosan is elárverezték a házunkat. Nem lepett meg, hogy ingatlandílerek vásárolták meg 5,2 millió forintért. Költözünk...

A napot már pakolással töltöttük, amikor megszólalt a telefonom. A Reptéri Rendőrség nyomozója hívott, kérte küldjem el részére az ügyvédi meghatalmazást. Elmondta, a szakértői vélemény még nem érkezett meg ugyan, de rövidesen vádemelésre kerül majd sor. Mint ismeretes, megvádoltak visszaélés haditechnikai eszközzel bűncselekmény gyanújával. Kérdeztem, mire vár a szakértői vizsgálattal kapcsolatban, hiszen gyakorló kézigránátokat vittek el. Azt mondta, amennyiben a szakértő megállapítja hogy a tárgyak haditechnikai eszközök, abban az esetben megalapozott a vád.

Ez meglehetősen nevetséges, hiszen egyértelműen azok, ha megkérdezi, ezt én is megállapítom. Ahogyan azt is megállapítom, hogy a Vatera kb 20 ezer terméke szintén az, így ennek értelmében legalább ennyi embert meg kell vádolni!

Magyarország egy nagyon gazdag ország, ha van pénz arra, hogy egy hasonló nevetséges eljárásra egy halom pénzt költsenek el házkutatásokra, szakértői vizsgálatokra, nyomozati, vádemelési munkákra. Közben a valódi bűnözők betörnek, rabolnak, fosztogatnak...

És arról panaszkodnak kevés a rendőr, képtelenek mindenhol ott lenni. Vicc!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése